Hol máshol ért volna minket az első meglepetés, mint a repülőn ülve Ferihegyen!? Nagyon szereltek valamit a jobb szárnynál, pont láthattuk a szakembereket megfeszített munka közben. Egyre csak halasztották fél órákkal az indulást, mígnem alig több, mint két órával a tervezetthez képest végre felszálltunk. Ez már csak azért is adott okot az aggodalomra, mivel pontosan két óránk lett volna átszállni Isztambulban. Mikor leszállás után araszolt a gép a kapu felé lepacsiztunk a jakartai járattal, mi pedig pont 24 órával későbbre kaptunk jegyet, meg egy hotelt teljes ellátással. Lefekvés előtt még újraterveztem amit lehetett, módosítottam a foglalásokat, és a müezzin hajnali énekére hajtottam a fejemet nyugovóra.

Másnap egy jó ebéd után megindultunk a városba, hogy kihozzuk a helyzetből a maximumot. Napos időnk volt, de egy hatalmas szürke felhő tartott felénk. A "Kék" Mecsethez érve épp ima volt, úgyhogy nem mehettünk be, de lelkes önkéntesek becsábítottak minket egy ingyenes előadásra az épületről meg az iszlámról úgy általában, tök érdekes volt. Lehetett kérdezni utána, és bár meg nem tértünk, azért egy meleg teával útnak indítottak minket. Először visszatértünk az említett mecsetbe... Aztán tovább mentünk az Hagia Sofia (Ayasofya) fele. Ez aztán igen grandiózus egy épület. Eredetileg nem is mecsetnek épült, volt ez már minden attól függően, hogy épp milyen vallás szele fújt.

A Topkapi Szerájra már sajna nem maradt időnk, de a Nagy -, vagy másként Fedett Bazárba nagyon szerettem volna már ellátogatni, mert a lábujjaim kezdtek fájni a fagypont körüli esőtől átázott cipőben. Gyorsan alkudtam a nyilván Nike zoknikra, kértem két szatyrot hogy ne ázzon át, és már folytathattuk is a sétát. Körülnéztünk még itt zárásig, aztán betértünk...

a bűnös élvezetek birodalmába. Hafiz Mustafáék ugyanis a generációk során ráéreztek, hogy lehet könnyedén az emberekbe tömni másfél-kétnapi kalóriát édességekkel. Itt az egyetlen glutén- és cukormentes opció a kijárat, és az 1250 inzulin pont megszerzésével azonnal boldog 2. szintű cukorbetegekként távozhattunk. Ezzel be is fejeztük a napot Isztambulban. Irány a hotel, kis pihenő, aztán nyomás a reptérre.

Pikk-pakk a gépen voltunk, hogy egy napos késés után végre elindulhassunk Jakartába. Mert hát kell egy kis... áramszünet. Mármint tényleg, a gépen. Szóval fáradjunk át a Foxtrot 17-es terminálra, ahonnan másfél óra múlva remélhetőleg most már tényleg indulunk. Az. Oszt'. Igen. Nem keveset repültem már életemben, de ennyi reptéri kalandom még nem volt. Most már csak azért hagyom abba az írást, mert elegem volt, meg irtó hosszú is lett.

Peace, out.